A túzok az MME címermadara, az Egyesület természetvédelmi tevékenységeinek egyik zászlóshajója, a faj védelmében ugyanakkor a kezdetektől rendkívül jelentős szerepet játszanak a „túzokos” területeken működő nemzetipark-igazgatóságok, melyek a terepi túzokvédelem java részét irányítják.
A túzokvédelem fő irányát nemzeti parkok számára kezdetben a veszélyeztetett fészekaljak mentése, a tojások keltetése, a fiókák mesterséges felnevelése, és visszavadítása jelentette. Ennek érdekében hozták létre 1975-ben a Dévaványai Túzokrezervátumot.

Az MME az 1980-as években kapcsolódott be a védelmi munkába. Kidolgoztuk az ún. védőzónás eljárást, amely  kiküszöböli a mesterséges nevelésből és visszavadításból adódó problémákat: Eszerint a veszélyeztetett fészekaljak kikelését védőzóna kialakításával biztosítják. Ott, ahol a körülmények lehetővé teszik, a tojások a tyúk alatt maradnak, ha viszont a jelentős zavarás miatt a fészek elhagyására lehet számítani, akkor azok keltetése mesterségesen történik, de a tojót műtojások segítségével megpróbálják fészkéhez kötni. A mesterségesen keltetett tojásokat közvetlenül a kelés előtt visszahelyezik a vadon élő tyúk alá. Így a csibék már a szabadban kelnek ki és a tojó a természetben neveli fel őket. A tojáscserés módszer rendkívül munkaigényes, viszonylag költséges, ezért manapság már alig alkalmazzák, és mint sok más faj esetében, ezek csupán szükségmegoldást jelentenek. Olyan mezőgazdasági környezetben működhet, ahol nincs lehetőség a túzokkímélő gazdálkodás megvalósítására.

A túzokvédelem ma a faj életmódjának minél alaposabb megértésére, majd az ismeretek alapján a túzok fészkelőhelyén, illetve tágabb élőhelyén való megőrzésére, a túzokkímélő gazdálkodás minél nagyobb területeken történő megvalósítására fókuszál.
A túzokos élőhelyek közül kezdetben csupán a Dévaványai és a Hansági Tájvédelmi Körzet, a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévők álltak védelem alatt. A 2000-es évek elején az MME a füves élőhelyek védelmére indított programja alapján és javaslatára megtörtént a Pitvarosi-puszták, a Cserebökényi-puszta, a biharugrai, a Mikla-puszta, a Borsodi-Mezőség, a hevesi és a bihari puszták védetté nyilvánítása. A védett területek azonban többnyire csak a dürgőhelyeket foglalják magukba. Az MME az uniós előcsatlakozási időszakban - az 1990-es évek elején - jelentős technikai eszközökkel segítette a hazai túzokvédelmet egy PHARE program megvalósításával.
Az uniós csatlakozással – a Natura 2000 hálózat kijelölésével jelentősen megnőtt azon területek kiterjedése, ahol a túzok megőrzése kötelezettséggé vált. Az MME a kezdetektől segítette az állami természetvédelem munkáját a Natura 2000 területek kijelölésében és működtetésében, és kulcsszerepet játszott túzokvédelmi fókuszú agár-környezetgazdálkodási rendszerek kialakításában és népszerűsítésében, amelyek segítségével a legfontosabb túzokélőhelyeinken a faj igényeihez illeszkedő földhasználat ösztönözhető, kompenzálva a gazdálkodó többlet kiadásait, ill. elmaradt hasznát. Az első, ezzel kapcsolatos tanulmányokat az MME készítette a Hevesi- és Borsodi-síkon, mely kiinduló pontja volt a későbbi AKG programok bevezetésének.

(forrás: mme.hu)